Amik a lelkem kertjében nőnek. Amik oly sokáig hervadtak.  A nap nem sütött soha, és sötét fellegek gyülekeztek nap mint nap a lelkem egén, hatalmas viharok hírhozóiként. Majd amikor ezek a viharok lecsaptak, a nehezen meginduló piciny hajtásokra minduntalan pusztulás várt. Pedig a virágok nyílni…

Nem engedem, hogy újra megtörténjen. Nem engedhetem. Minden idegszálammal, erőmmel, hitemmel küzdöttem, hogy a szívem darabjai újra egyesüljenek. Most pedig újra fenyeget a veszély. Ismét széteshet. Darabokra hullhat. Megtörhet, vérezhet. Mély és fájdalmas sebekből.  És meg is történik. Borzalmasan…

Nem a testé, hanem a léleké. Mély sebeket okozott. Mardosott belül, és mindenre kiterjedt. Minden érzékszervemre. Minden napomra, órámra, percemre. Minden gondolatomra. Aztán idővel enyhülni kezdett. És vágytam a teljes gyógyulást. Tudtam, hosszú kúrára lesz szükségem. És sokszor erős fájdalmak…