Nem a testé, hanem a léleké. Mély sebeket okozott. Mardosott belül, és mindenre kiterjedt. Minden érzékszervemre. Minden napomra, órámra, percemre. Minden gondolatomra. Aztán idővel enyhülni kezdett. És vágytam a teljes gyógyulást. Tudtam, hosszú kúrára lesz szükségem. És sokszor erős fájdalmak nehezítik majd a dolgomat. De elhatároztam, bátran küzdök majd, minden erőmmel. És persze igyekszem betartani az utasításokat. 

Aztán hetek, hónapok elteltével egy olyan stádiumba érkeztem, hogy azt hittem nincs visszaút. Nincs gyógyulás. Napról napra romlott az állapotom. Az utasítások nem használtak. Sőt, mintha minden kimondott szó, tanács csak rontott volna a helyzeten. Felerősödtek a fájdalmaim, és elhagyott a bátorságom. A legrosszabbtól féltem. A lelkem és a testem pusztulásától.

És körülöttem minden összezavarodott. Enyészet vett körül. Nem csupán a lelkemé. Minden, ami fontos volt nekem, hervadásnak indult. És sötétség kezdett megülni a szívemen. Félelmetes volt,és rettenetesen fájdalmas. Olyan erővel tört rám, hogy kezdtem feladni a harcot. Megadni magam. Elhittem, hogy gyilkos kórral van dolgom. Hogy nincs menekvés. Nincs gyógyulás. 

De, amikor azt hittem, mindennek vége, megbízható kezek nyúltak sebeimhez. Nem utasítottak, vagy adtak tanácsokat. Egyszerű, csendes hozzáértéssel végezték dolgukat. Tudták, hogy fájdalmaim enyhítésében segíthetnek, de sebeim begyógyítására nem képesek. Viszont segíteni tudtak. Abban, hogy eljussak Hozzá. Hogy megismerjem Őt. 

Rájöttem, hogy a gyógyulás lehetősége mindvégig ott volt előttem. Ott állt Ő mindvégig, az ajtómon kopogtatott. De a jajkiáltásaim közepette kopogásait nem hallhattam. Így előre küldte azokat, akiknek kulcsa volt hozzám. A szívemhez. Akik csendes hozzáértéssel csillapították fájdalmamat. És mikor halkultak a jajkiáltások, a kopogást meghallottam. És beengedtem Őt. 

Viszont a sebeim makacsak voltak. És félve a még erősebb fájdalmaktól, nem mertem az összes sérülést megmutatni. Viszont ezt a szívemet uraló sötétség kihasználta. És a maradék sebeimet még jobban elmélyítette. Ekkor a megbízható kezek, akik fájdalmamat igyekeztek csillapítani, imára kulcsolódtak. Majd az én kezeim is így tettek. És kértem, hogy mentsen meg engem. És végre hagytam, hogy a sebeimet gyógyítsa. Bízni tudtam Benne. A szakértelmében. A szeretetében. 

Tudom, vannak és lesznek is még rajtam sebek. Igyekszem ezeket majd mind felfedni előtte. Mert a gyógyulásom csakis eképpen, és egyedül Általa lehetséges. Általa, aki elküldte hozzám a fájdalmamat csillapítókat. Általa, aki visszaadta a boldogságom. Általa, aki megmentette az életem. Dicsőség legyen mindezért Istennek! 

"Bekötözöm sebeidet, meggyógyítom zúzódásaidat-így szól az Úr." (Jeremiás 30:17)