Bizony vannak! És milyen váratlanul képesek megjelenni. És mennyire hangosak tudnak lenni. Üvöltenek a füledbe, és nem hallasz meg magad körül semmit és senkit. Csak TE vagy, és a Mélységek. Nagyon közeli ismerősök. De véletlen sem barátok. Vagy talán mégis? 

Közel engeded őket, túl közel. Belopóznak a szívedbe, az otthonodba, a mindennapjaidba, a gondolataidba. Húznak magukhoz. Erőszakosan vágynak a barátságodra. Mindent megtesznek érte. És Te hagyod, hogy hatalmuk legyen feletted. És már igényled a látogatásaikat.  Minden egyes látogatásuk alkalmával egyre jobban vágysz az ő otthonukban lenni. És azt veszed észre, hogy az otthonodba elhozták a sajátjukat. Hogy kidobattak Veled mindent, ami az otthonodnak meleget és fényt adott. ...

Szeretném, hogy tudd, miért. És hogy mit jelent. Mi is az, ami a szívemben született. 

A neve Gábor... nekem csak GÁBORKA.  A Kisfiam. A legnagyobb ajándék, amit kaptam, és, amit közel egy éve elvesztettem. Elvesztettem úgy, hogy soha nem is találkoztunk személyesen. Akkor azt hittem belehalok, hogy nincs tovább, és, hogy az életem innentől kezdve értelmetlen. Nehéz volt, iszonyatosan nehéz. És én féltem, hogy összeroppanok a súly alatt. Csak kérdések voltak, és sehol nem találtam a válaszokat. Pedig kerestem, szüntelenül csak kerestem. Minden egyes nap, és minden egyes este. A nap minden percében. Minden szempárban, és minden levegővételben.  Minden egyes babakocsiban, amit az utcán láttam, és amiben nem az én kisfiam feküdt...

...

Először sírsz.
Azután átkozódsz.
Aztán imádkozol.
Aztán megfeszíted
Körömszakadtig maradék-erőd.
Akarsz, egetostromló akarattal –
S a lehetetlenség konok falán
Zúzod véresre koponyád.
Azután elalélsz.
S ha újra eszmélsz, mindent újra kezdesz.
Utoljára is tompa kábulattal,
Szótalanul, gondolattalanul
Mondod magadnak: mindegy, mindhiába:
A bűn, a betegség, a nyomorúság,
A mindennapi szörnyű szürkeség
Tömlöcéből nincsen, nincsen menekvés!

S akkor – magától – megnyílik az ég,
Mely nem tárult ki átokra, imára,
Erő, akarat, kétségbeesés,
Bűnbánat – hasztalanul ostromolták.
Akkor megnyílik magától az ég,
S egy pici csillag sétál szembe véled,
S olyan közel jön, szépen mosolyogva,
Hogy azt hiszed: a tenyeredbe hull.

...