És, hogy mennyire fájt az elvesztésed. Az a veszteség, amiről az ember lánya azt hiszi, vele ez soha nem történhet meg.

Persze vannak "egészséges" aggodalmak a várandósság alatt. Csak rendben legyen minden... Csak egészséges legyen... De alapvetően az egészséges aggodalmak mellé egészséges vágyak és tervek párosulnak. Milyen lesz a babaszoba, milyen lesz Ő, amikor először találkoztok. És egy év múlva. És a ballagásán. És az esküvőjén. És még sorolhatnám. Terezed, tervezitek a jövőt, amelyben már nem "csak" társként, de szülőként is kell majd funkcionálnotok. Kicsit talán ijesztő, és/vagy izgalmas, mivel ismeretlen. De valószínűleg a legjobb ismeretlenek egyike, ami életed során vár Rád, Rátok. 

És azt a sok tervet szétrombolja egy esemény, és egy mondat, amely örökre az elmédbe ég. Ott lesz benned, nehezedik Rád nagy, sötét fellegként. Nem lesz több fény, és nem lesz melegség. Csak a zord hideg, és a feketeség. Legalábbis egy darabig biztos így lesz.

És jönnek a tanácsok. Hogy lépj rajta túl, hogy minél előbb engedd el, hogy mihamarabb dolgozd fel. És akkor belőled a harag jön, a düh, és a kétségbeesés. Üvölteni tudnál a fájdalomtól, vagy csak bezárkózni a szobádba és zokogni, esetleg csak ülni szótlanul, mozdulatlanul. És lehet, hogy meg is teszed. Mert akkor semmi nem számít, csak a hatalmas fájdalom, amit érzel. A legelképzelhetetlenebb fájdalmak egyike. És nem tudod, hogyan szabadulj meg tőle. Hogy meg kell-e szabadulnod tőle. 

Én úgy döntöttem, megszabadulok tőle. De nem az emlékétől, hanem a fájdalomtól. Az emlékétől sosem fogok, nem is kell, és soha nem is szeretnék. Az emlékét jó helyre kell tennem a szívemben. Ami legalább olyan nehéz, mint megszabadulni a fájdalomtól. Nekem ebben a levél írás sokat segített. Minden nap írtam Gáborkának egy-egy levelet. Ma már ezek nem rendszeresek, helyét átvették az imák. De sokat segítettek. Megadták az alapot. Az alapot a fájdalom elengedéséhez... 

De legyen ma egy levél, Neki és Nektek...egy kis szösszenetnyi... 

Drága Kincsem! 
Tudod, hogy örökre szeretlek. Látod, erősödöm. És igyekszem ebben másoknak is segíteni. Köszönöm, hogy általad megtanulhattam erősnek, és bátornak lenni. Köszönöm, hogy az elvesztésed megtanított arra, hogy minden egyes pillanatot értékelni kell. Minden egyes együtt töltött percet. Mert nem tudhatod, hogy az óra következő aprócska kattanásnál együtt lehetsz-e még azzal akit szeretsz. Tudom Kicsim, hogy újra láthatlak majd, de nem hazudok Neked, ezt nem könnyű minden nap elfogadni. De érted megteszem. Mert tudom, hogy szeretsz, ahogy én is Téged. És akit szeretünk, fáj szomorúnak látnunk. Ezért ígérem Neked, mindent megteszek a boldogságért. Érted, értünk... Örökké szeretlek: Anyucid