Szeretném, hogy tudd, miért. És hogy mit jelent. Mi is az, ami a szívemben született. 

A neve Gábor... nekem csak GÁBORKA.  A Kisfiam. A legnagyobb ajándék, amit kaptam, és, amit közel egy éve elvesztettem. Elvesztettem úgy, hogy soha nem is találkoztunk személyesen. Akkor azt hittem belehalok, hogy nincs tovább, és, hogy az életem innentől kezdve értelmetlen. Nehéz volt, iszonyatosan nehéz. És én féltem, hogy összeroppanok a súly alatt. Csak kérdések voltak, és sehol nem találtam a válaszokat. Pedig kerestem, szüntelenül csak kerestem. Minden egyes nap, és minden egyes este. A nap minden percében. Minden szempárban, és minden levegővételben. Minden egyes babakocsiban, amit az utcán láttam, és amiben nem az én kisfiam feküdt...

Igazából a kisfiam soha nem feküdt a babkocsijában...sem a kiságyában. Halva született, a várandósságom 37.hetében. Nekünk ennyi jutott együtt. 37 kevés, de mégis gyönyörű és örömteli hét. De ezt csak mostanában kezdtem el így látni. Mármint, hogy gyönyörű, és örömteli. VOLT...

Mert elmúlt. És nem hozhatom már vissza. És ez a legfájóbb, hogy nem tehetek semmit. És nem is tudtam semmit tenni. Pedig az édesanyja vagyok. Vagyis inkább CSAK az édesanyja vagyok. Ugyanis ez is egy ajándék. Az édesanya-lét nem jár együtt mindenhatósággal. Viszont a Mindenható ajándéka. ISTENÉ. Akitől ajándékba kaptam Gáborkámat, az anyaságomat, azt a kevéske, de csodás 37 hetet. ISTENÉ. Aki képes meggyógyítani, a fájdalmat elvenni, és aki féltőn óvja a Kisfiamat, ameddig újra találkozunk. 

Talán nehéz ezeket a sorokat megértened. Vagy inkább egyetértened. Főleg, ha a hasonló veszteséget éltél át, mint én. És nem is kérlek az egyetértésre. Hidd el, értelek! DE, ha válaszokat keresel, ha együttérzésre vágysz, ha újra szeretnéd hinni, van remény, és élheted az életed, kérlek, maradj itt! Az együttérzést tőlem megkaphatod, ezt megígérhetem. A válaszokat sajnos én nem adhatom meg neked,de azt tudom, hogy van, Aki képes erre. 

Gyere, keressünk, és gyógyuljunk együtt! 

Szeretettel ölellek: motherofanangel