Eljöttetek hát erre a világra. Nagyon sokan, sokat gondolva, féltőn vártunk Rátok. Nem az enyéim vagytok, mégis oly sokat jelentetek nekem. 

Kicsit korán jöttetek. Kicsit sietettek. Talán ennek az is az oka, hogy minél előbb szeretettétek volna csodálatos Szüleitek ragyogó szemét látni. Mert igyekeztetek az értetek szívvel-lélekkel küzdő Édesanyátokkal mihamarabb szemtől szembe találkozni. Érezni szerettétek volna kezének érintését. Puhaságát. Gyengédségét. Érezni szerető ölelését. 

Harcosok vagytok, csakúgy, mint Édesanyátok. Aki minden egyes nap minden egyes percében félt. Nem valamitől . Hisz nagyon is bátor. Kevés nála bátrabb embert ismerek. Értetek félt. Az életetekért...

Harcolt, amikor megpróbálták vele elhitetni, nincs remény, el kell fogadnia, elveszít Titeket.

Harcolt, amikor egyedül, több száz kilométerre a családtól, és Nővéretektől, egyedül feküdt minden este egy kórházi ágyon. A félelmeivel. Melyek Értetek szóltak.

Harcolt, amikor megszülettetek. Harcolt az életéért, az egészségért. De nem magáért tette. Minden tettét az irántatok érzett szeretet táplálta. 

Harcolt, mert nem tehetett mást. Mert érezte, nem történhet meg újra. Nem veszíthet többet. Nem veszíthet többször. 

Harcolt, mert élt benne a remény. És a szeretet. Amit a Bátyátok iránt érez. A Bátyátok iránt, akinek oly kevés, mindössze két nap adatott. A Bátyátok iránt, aki a reményt éltette benne. Hiszen Édesanyátok tudta, Testvéretek, a nevéhez méltóan vigyázni fog Rátok. 

Harcolt. És Ti is harcoltatok. Minden erőtökkel. Minden szeretettekkel. És igazi kegyelmet kaptatok. Az életeteket. És szerető családot. 

Megszületettek. És rögtön üzentetek. Az életetekkel fontos ajándékot adtatok. Fontos üzenetet hoztatok. Reményt nyújtottatok. 

Hiszen a rettenetes vihar után kisütött a nap és megjelent a szivárvány... Illetve a szivárványok...

Isten hozott Titeket Bátor Pici Lányok!