Fáradtan, és némileg elgyötörten tekintett ki az ablakon. Azon lopott pillanatok egyike volt, melyben pár percre nem kellett erősnek lenni. Amikor szabadon sírhatott. Nem álltak mellette a gyerekek, és a férje is munkában volt. Nézte a tájat. Hideg volt már. Csípős hideg. De mégsem érezte. Gondolataiban egész máshol járt. Azon az április végi napon. És egyszerre annyi érzés öntötte el. De persze leginkább a bánat igyekezett befészkelni magát a szívébe. Utat törni a szép emlékek között, elhozva annak a napnak minden borzalmát. És amikor már megindulna a könnyek áradata, valami furcsa fénycsóva szökik be az ablakon. Ide-oda cikázik, majd egy ponton megállapodik. A fényesség egyre halványul. Majd egy kicsi, varázslatos lény alakja válik láthatóvá. Egy kislányé. Egy tündéré. Egy tündérkislányé. Szemei nevetnek. Mosolya huncut. Ruhácskája pedig szivárványszínű. Előszedi varázspálcáját, és az első lecsorduló könnycsepphez érinti. A könnycsepp eltűnik, helyette a  pálcából színes fénycsóvák tűnnek elő. A tündérkislány eközben vidáman egy dalt dúdolgat. 

Piros, az a szeretet, 

Mely szívtől szívig elvezet.

Érezted és éreztem,

Szív lakott a szívedben.

Narancssárga és a sárga 

Boldogságot hozz a házba!

Könny helyet mosoly fakadjon, 

Szíve tovább ne hasadjon!

Zöld, te légy a harmónia,

Ne kelljen már búsulnia!

Nyugodt szívvel gondoljon rám

Hőn szerető édesanyám.

Kék, mint tudjuk, égnek színe, 

Oda húz már anyám szíve.

Hozd el drága kék a reményt,

Hadd ragyogja be életét!

Zárja, hát lila a dalom..

Vágyaimat megmutatom:

Szívedben kérek most helyet,

Hadd legyek örökre veled!

Mikor az éneklést befejezte, gyönyörű, ragyogó szivárvány alatt álltak. Ők. Ketten. Anya. És a tündérkislány. Anya már nem sírt. Mosolygott. Nyoma sem volt már a bánatnak. Szíve minden szegletét a szeretet járta át. És a hála. Érte. A ragyogó szemű, huncutan mosolygó tündérkislányért. Csak álltak, és nézték egymást. Majd a tündérkislány boldogan Anya szívére mutatott, ő pedig meghatódottan bólintott. Mielőtt útnak indult volna, még csókot lehet Anya izgalomtól égő arcára, majd elment. Úgy, ahogy jött. Ragyogó fénycsóva alakjában. És magával vitte a szivárványt is. De nem ám messzire! Éppen csak Anya szívének közepére...