A kislány remegő kézzel bontotta ki az ajándékát a karácsonyfa alatt. Érezte, valami egészen titkos dolog tárul hamarosan elé. De nem tépte a csomagolópapírt, hanem óvatosan, finom mozdulatokkal igyekezett tőle megszabadulni. Mikor már a kezében tartotta, még nagyobb izgalom, és csodálkozás lett rajta úrrá. Egy gyönyörű, és egészen különleges virágot rejtett a csomag. Sosem látott még ilyet azelőtt. A szivárvány minden színe megtalálható volt a szirmain. De ez a csodálatos virág még kinyílásra várt.  És akkor a kislány örömében és csodálatában egy kedves kis csókot adott az összezárt szirmokra. Ekkor a virág elkezdett ragyogni, olyan fényesen, hogy az egész nappalit bevilágította. Jó ideig semmit nem lehetett látni a nagy fényességtől. Amikor az elhalványult, a kezében már egy elnyílt virág volt. A virág közepén pedig egy pöttöm kislány. Szárnyakkal. Egy édes kis virágtündér. Csodálatos ezüstös szárnyait félénken rebegtette. Gyönyörű barna színű haja lágyan omlott vállára. Törékeny teste minden ízében remegett. A kislány látva a tündérke félelmét, szelíden simított végig szárnyain. Szülei is így tettek. Ekkor a tündérlány megnyugodott, és kedves mosolyra húzta szájacskáját. Még picit bátortalanul, de már leplezetlen kíváncsisággal ismerkedett a családdal. 

Hamar kiderült, hogy nem akármilyen tündér, akit e kislány ajándékba megkapott. Ő egy igazán nemes lelkű tündér volt. Mindenkihez, akivel találkozott, volt egy kedves mondata. Törődő mozdulata. Bátorító pillantása. De az emberek ezt olykor nem értékelték. Ők többet vártak. Jól hangzó varázsigéket. Csillogó varázspálcát. Ezüstösen hulló varázsport. És persze kézzel fogható dolgokat. Házat, pénzt, jólétet. Nem voltak megelégedve  a szív ajándékaival. Mit nekik szeretet, kedvesség, nemesség? Abból nem élnek meg! Egyre többen gerjedtek haragra a tündérlányka iránt, és utasították vissza ajándékait. Mogorvák voltak vele. És gyakran megbántották. A tündérke szíve így napról napra bánatosabbá vált. Ezért elhatározta, hogy búcsút vesz kedves családjától és elhagyja ezt a világot. Elmegy oda, ahol értik. Ahol mindenki olyan, mint ő. Vissza a Tündérek földjére. Hej keserves sírásra fakadtak a ház lakói. Szülei és testvére hiába kérlelték, hiába marasztalták. Már nem volt mit tenni. Hiszen, ha egy tündér túl sokáig bánatos, az lelke pusztulását jelenti. 

De mielőtt még végleg elment volna enyhíteni akart bánatukon. Mert igazán szerette őket. És mert csodálatosan nemes lelkű volt. Egy aranyszelencét adott nekik. De azt kérte, még ne nyissák ki. Majd csak karácsonykor. A fa alatt. S bár a családja azt gondolta, ugyan miféle karácsonyuk lesz majd nekik drága, jóságos tündérkéjük nélkül, megtették ezt az ígéretet. 

És hamarosan eljött az a nap. Ott voltak hárman, a karácsonyfa alatt. Szívükben a hiányérzettel. De kíváncsian várták,mit rejt majd a szelence. Az ő ajándéka. Visszaszámoltak. Háromra kinyitották. És hullott az ezüstös varázspor. Rájuk. A szívükre. A lelkükre. És akkor ott béke lett. És mosolygás. És szeretet. 

A nemes lelkű tündér elégedetten kászálódott fel a ház feletti pufók felhőről. Még egy utolsó pillantást vetett rájuk. Majd elindult. Hazafelé...