Aprócska lábaikat egyszerre, ütemesen lóbálták. Kézen fogva ültek egy pufók felhőn, és a házat kémlelték. A házat, melynek nem is olyan régen, rövidke időre a vendégei voltak. Ugyan az egész csak amolyan villámlátogatás volt, mégis annyi mindent kaptak ez idő alatt. Kedvességet. Törődést. Odafigyelést. Féltést. És végtelen mennyiségű szeretetet. Elhatározták hát ott, a pufók felhőn ülve, hogy cselekedni fognak. Viszonozni. Szavak nélkül is értették egymást. Elég volt egy pillantás, és egy összekacsintás. Feltápászkodtak a felhőről, és elindultak. Afelé a varázslatos, és hatalmas kert felé, ahol tudták, mindent megtalálnak majd amire szükségük van. 

Ahogy odaértek, egy hajladozó fűszálon megpillantották. A katicabogarat. Együtt kezdték kérlelni. 

-Drága Katicabogár, kérlek adj nekünk szép piros színedből!  

-Adok én szívesen,-felelte a katicabogár- ha megtisztítjátok poros kis pettyeimet. 

Hej! Serényen dolgoztak ám az aprócska kezek. Gondosan tisztították a katicabogár hátán a pettyeket. Mikor elkészültek, azok még a feketénél is feketébben csillogtak. 

-Kérésemet teljesítették, én pedig állom a szavam.

Azzal a katicabogár adott nekik piros színéből. Az angyalkák hálásan megköszönték, és a pirosat gondosan egy kis dobozkába zárták. Jókedvűen haladtak tovább útjukon. Tudták, nem lesz egyszerű a következő színt beszerezniük, de elhatározták, ha kell sokáig várnak majd türelmesen. De aztán alig, hogy ez a gondolat megfogalmazódott fejecskéjükben, felbukkant a nyuszi. Egy csokor répát vitt a szájában. 

-Kedves Nyuszi, légy oly jó, és adj nekünk a répa narancssárga színéből. 

-Rendben, örömmel.-mondta a nyuszi-Mindössze annyit kérek, szerezzetek nekem mellé egy kis salátát. Az lenne ám csak az igazi jó vacsora! 

Az angyalkák igen megörültek, mert nem messze láttak is egy kis elkerített részt, tele salátákkal. Gyorsan visszarepültek, és odaadták a nyuszinak, amit kért. Ő pedig igen nagy megelégedéssel megajándékozta őket a narancssárga színnel. Az angyalok azt is egy dobozkába rejtették. És haladtak tovább útjukon, rendíthetetlenül. Egyszer csak egy nárciszokkal teli útszakaszhoz értek. Boldogok voltak, mivel azt hitték, tán a Napot kell majd megszólítaniuk, és ettől kicsit inukba szállt a bátorságuk. De ezek a gyönyörű nárciszok olyan szerénynek tűnnek. És annyira kedvesnek is. Biztosan szívesen segítenek majd rajtuk. 

-Gyönyörű Nárciszok-kezdték a kérlelést-adjatok nekünk sárga színetekből. Megháláljuk nektek! 

-Teljesítjük kérésetek,-felelték a nárciszok-ha cserébe megöntöztök minket. 

Az angyalkák így is tettek. Egy közeli folyóhoz repültek. Szárnyukat megvizezték, majd gyalogszerrel indultak vissza. Aztán a nárciszokra csavartak a szárnyukból minden egyes csepp vizet. Ők pedig megajándékozták az angyalokat csodás sárga színükkel. Az is egy dobozkába kerülhetett hát. Mielőtt azonban tovább mentek volna, a nárciszok kuncogva, de szeretettel kérdezték. 

-És zöldre nincs véletlenül szükségetek? -harsogták kórusban. 

Az angyalkák csak szerényen mosolyogtak. És bólintottak. Nem is gondolták volna, hogy egyszerre két dolgot kérhetnek. Valóban milyen jóságosak ezek a virágok! A szárukhoz érintették a kis dobozt, és bezárták  zöldet is. 

Ezután viszont kicsit megtorpantak, és visszamentek a kis pufók felhőjükre. A következő színnel nem volt baj, hiszen a felhőn ülve kicsit vettek az ég kékjéből. Azt kérni sem kellett. Az mindenkié. De mi lesz az utolsó két színnel? Ahogy búsulva ültek, és szemecskéiket könnyek lepték el, egy törékeny kis pillangó rebbent el előttük. Az angyalkák nagy bánatukban észre sem vették, de ő megkérdezte tőlük. 

-Ti tényleg nem tudjátok hová kell mennetek? 

Ők értetlenül tekintgettek hol egymásra, hol pedig a pillangóra. 

-Mind, akik a kert lakói, ismerjük tervetek. Szép lila ibolyák, és rózsaszín cseresznyevirágok várnak már titeket. És cserébe semmit sem kérnek. Ez hát elszántságotok gyümölcse. Gyertek, ne keseregjetek! Inkább kövessetek!

Ismét felálltak a felhőcskéről. Szívüket a megkönnyebbülés járta át. Hát hogyan is felejthették el azokat a pompás virágokat?! De mindegy is volt már, a lényeg, hogy a lila és a rózsaszín is meglesznek. Az ibolyák és a cseresznyevirágok már várták őket. Kis dobozaikba önként, minden elvárás nélkül tették színeiket. És búcsút intve sok szerencsét kívántak az angyalkáknak. 

Ők pedig repültek, szélsebesen. A ház fölé, melynek vendégei voltak. És kibontották a dobozokat. Egyenként, sorjában. És kis ecsetekkel gondosan mázoltak az égre. Ott pedig ragyogó szivárvány jelent meg. Még egy utolsó, elégedett pillantást vetettek a házra, aztán a szivárványra, majd visszarepültek messze, a felhőcskéjükre. 

De a szivárványt ott hagyták. Örökre...