Csodálatos nap volt, mikor megérdekezett. Egy aprócska, porszemnyi méretű, kis virágmag hullott az asztalra. Hogy honnan került oda? Talán az égből hullott alá? Vagy egy szél sodorta be a nyitott ablakon? Egyikőjük sem tudta. Mindenesetre gondoskodni akartak róla. Így fogtak egy cserép virágföldet, és elültették. Kis kannából hűs vizet öntöttek a földre. Elégedettek voltak. Nyugovóra tértek. 

Másnap meglepődötten látták, hogy a cserép nem áll már üresen. Egy éjszaka alatt mindez hogyan történhetett? Választ ismét nem találtak, de izgalommal érintették meg. Gyönyörű virág állt a kis cserépben. Színpompás virág. Hét szirma volt. A szivárvány hét színében. Puha ujjaikkal lágyan simítottak végig egyenként a szirmokon. És akkor, mintegy varázsütésre, parányi kis lény emelkedett fel a virág belsejéből. Egy apró kis tündérlány. Helyes, pirospozsgás arcocskája az izgalomtól égett. Szárnyai áttetszőek és egészen aprók voltak. Álltak mindhárman, megilletődötten, de a parányi tündérke hamar feloldotta a zavart. Mintha ez lenne a legtermészetesebb, csókot nyomot mindkettejük homlokára. 

Hát így történt, hogy egy tündér költözött otthonukba. Nem  volt egy mindennapi eset. És nem voltak mindennapi család. Mégis ők voltak a legkülönlegesebbek. Mert velük varázslat történt. Igazi csoda. És minden napjuk azzal telt, hogy a tündérlányka hozott csodáit felfedezzék. Először is meg kellett találni a módját, hogyan lehetnének igazi szárnyai az ő szeretett lánykájuknak. Hiszen most még annyira aprók voltak, hogy azzal nemhogy repülni, de még csak rebegtetni is képtelenség lett volna. Másodszor pedig meg kellett találni, hogy miben is rejlik az aprócska tündér ereje. A varázsereje. Hiszen az mindig, minden egyes tündérnek van. De akárhogy is szerették volna, a varázserő nem fedte fel magát. Viszont a leheletfinom, áttetsző tündérszárnyak percről percre, óráról órára, napról napra növekedtek. Minden egyes mosolyra. Érintésre. A szeretetre. A pirinyó tündérke pedig végtelenül örült, hogy nem a többi tündér között kell élni. Hiszen van szárnya ugyan, szépen növekvő, és nagyon finom tapintású, mégis, varázserőnek híján van. Jobb neki itt. Velük. Anyával és Apával. Hiszen ők már létezését önmagában csodának tartják. Ő itt lehet csak igazán varázslatos. 

Azonban egy nap, mikor épp egy finom kis érintésével jutalmazta meg őket, szárnyain apró, szivárványszín csillámok jelentek meg. Megrebegtette  óvatosan hol egyik, hol pedig másik szárnyát, és a csillámok hullani kezdtek. És Anya meg Apa hirtelen, és megmagyarázhatatlan módon olyan mélyről, szívből jövő boldogságot érzett, amit előtte még talán soha. Ekkor egy csapat tündér repült be a nyitott ablakon. Mind ámulatba ejtően szépek voltak. Varázslatosak. A csapat vezetője a pirinyó tündérhez intézte szavait. 

-Végre megtaláltunk. Már mindenütt kerestünk. Minden házat átkutattunk. Szivárványos csillámaid hullása vezetett minket ide. 

-A csillámok? -kérdezte meglepve a pirinyó tündérke-De hiszen azt ti hogyan láttátok? 

-A boldogság-felelte a csapat vezetője-az egész házat körbevette. Ezt pedig csakis szivárványszín csillámokkal tehették. Hiszen te vagy a színek tündére. A boldogság hét színéjé. 

Jaj, megörült ám a pirinyó tündérke! Hiszen akkor mégis csak van varázsereje! Izgatottan állt be a sorba,a többi tündér közé, mikor szíve hevesen dobogni kezdett. Hátrapillantott, és látta, szülei könnyeznek. Hirtelen elszomorodott, mivel nagy izgalmában pár pillanatra megfeledkezett róluk. Hozzájuk repült, és szorosan ölelte, forrón csókolta őket. Ígéretet tett, hogy szabadidejében majd mindig ellátogat hozzájuk. Aztán amilyen váratlanul jelent meg házukban az az apró virágmag, olyan hirtelen tűntek el a tündérek is. Egy szemvillanás alatt. 

Telt-múlt az idő, de a pirinyó tündérke nem látogatta meg őket. Egyre szomorúbbak, és bánatosabbak voltak. Talán már el is felejtette őket? Minduntalan ez a gondolat emésztette lelküket. Egy ilyen estén, mikor könnyes szemmel, és várakozó pillantásokkal tekintgettek ki az ablakon, hirtelen ott termett előttük a tündérlány. Haja csapzott volt, szárnya poros. Látszott rajta a sietség. Szülei megkönnyebbülve ölelték magukhoz. Hát nem felejtette el őket! A pirinyó tündérke pedig megrebegtette szárnyait, és gyógyírt hintett szíveik repedésébe. Szeretet. És boldogságot. Szivárványszínűt. Örökbe...