Aznap nem esett. Az elmúlt napokban sokszor volt kiszámíthatatlan az időjárás. Hol hét ágra sütött a nap, hol pedig zord felhők lepték el az eget. Hírnökei voltak a közelgő változásnak. A viharos időnek. 

De aznap nem esett. A nap makacsul állta az ostromot. És kitartásának köszönhetően a felhők csak jött ment kis csavargóvá szelídültek az égen. Nem mertek küzdeni bátor ellenfelükkel. Így a nap harc nélkül csatát nyert. 

Pedig azt gondoltam, ehhez az alkalomhoz ború illene. Felhők. Zápor. Zivatar. Hogy még az ég is sirassa. Élők és holtak is gyászba boruljanak. Mindenki érezze az elvesztésének a fájdalmát. Ismerősök. Ismeretlenek. Fiatalok. Öregek. Együtt üljön minden halandó lélek tort a mulandóság felett. Énekelje minden ember egy meg nem kezdett élet margójára fájdalmas gyászdalát. 

De aznap nem esett. Szikrázóan sütött nap. Fénye megcsillant a gyászoló tömegen. A sötét ruhákon. Az elhullajtott könnyeken. Elért a fák árnyéka által nyújtott rejtekbe is. Ahol én álltam. Megdermedve. Mozdulatlanul. Saját emlékeim béklyójában. De a nap kicsalogatott. Megláttam a sírkövet. És minden értelmet nyert. 

Akkor nem kötözhette meg a gyász az eget. Akkor az eső nem eshetett. Akkor kitartóan kellett sütnie a napnak, távol tartva a vihart hozó felhőket. Mert  a sírkő elmesélte, hogy Gréta élt 35 hetet... 

Az anyaméhben élt. Egy csodálatos helyen. Szimbiózisban azzal az emberrel, aki őt mindennél jobban szerette. Az Édesanyjával. Aki óvta. Féltette. Simogatta. Becézte. Nem közvetlenül érintette. De határtalanul szerette. Nem fizikai érintések útján kommunikáltak. Az ő nyelvük különleges volt. Az egymás iránt érzett szeretet. És ebből a szeretetből jutott az Édesapának, és jutott a Testvéreknek. Piciny mozdulatok útján jelezte az apró, törékeny Kislány, hogy érzi, jó helyen lesz. Szerető szülők és testvérek körében. 

De a mozdulatok alább maradtak, végleg elcsitultak. És az apró, törékeny Kislány sosem látta meg a napot. Azt a napot, mely a búcsúztatására aznap szikrázóan ragyogott.  Amely egy-egy pillanatra azért sugarát erőtlenebbül szórta, hiszen egy meg nem kezdett életet búcsúztatott. De ezek a sugarak mégis ott voltak, újra és újra erőre kaptak. Mert egy anyaméhben élt csodálatos életet ünnepeltek. Mind a 35, élettel teli hetet. A 35 hét minden napján uralkodó szeretetet. 

Akkor tehát nem kötözhette meg a gyász az eget. Akkor az eső nem eshetett. Akkor kitartóan kellett sütnie a napnak, távol tartva a vihart hozó felhőket.

Mert Gréta élt... 

Mert Gréta szeretett... 

Mert Grétát szerették... 

Mert Gréta a Mennyországba ment... 

„Engedjétek hozzám jönni a kisgyermekeket, és ne tiltsátok el tőlem őket, mert ilyeneké az Isten országa."(Márk 10:14)