Fényképek. Amiket nap mint nap látok. Mosolygó arcok. Vidám kisgyerekek. Fürtösek. Egyenes hajúak. Kék szeműek. Barna szeműek. Huncutok. Elevenek. Szófogadóak. De Te egy képen sem szerepelsz. 

Neked nem jutott a mindennapok boldog perceiből. A gyermekkor gondtalanságából. Soha nem ülsz majd szánkóra, hogy hangosan kacagva együtt csússzunk le a havas domboldalon. Nem állsz már soha csillogó szemmel a karácsonyfa alatt, a színes díszeket, a fényeket és a csillagszórót ámulattal nézve. Nem készítünk már soha fészket, és nem festünk tojást húsvétkor. Nem szedünk már soha hóvirágot és ibolyát a tavaszi napfény első, pislákoló sugarainak kíséretében. Nem pancsolunk már soha a nyári kánikulában. Nem sétálunk már soha az őszi erdő színeinek pompájában. Soha nem ugrálunk már együtt az őszi avarban, sem a pocsolyákban.

És nem hallhatom már soha a hangodat. Aminek édességére annyira vágytam. Melynek dallamosságát oly sokszor magam elé képzeltem. Mint azt is, ahogy először mondod majd nekem a legáhítottabb szót a világon: "ANYA"... 

Mindez már csak az álmaimban lenne lehetséges. De amikor részem lehet abban a kiváltságban, hogy ott találkozzunk, minden alkalommal újszülött, apró csecsemőként látlak. Vakítóan szép, hatalmas kék szemmel. Aranyszínű, fürtös hajjal. Bőröd finom puhasága, és illata betölti minden érzékemet. És remegek, mikor megérintelek. Mikor a karjaimba vehetlek. Ahogy soha nem tehettem...

De ezek is csak egy-egy aprócska pillanatra felderengő képek. Túl hamar elillannak. És a valóság elemi erővel oszlatja el az este csodálatos ajándékát. Az együtt töltött pillanatok gyönyörű, ám tünékeny álomképeit. És rám telepszik a nyomasztó érzés; Te már nem nőhetsz fel soha. 

Örökre aprócska, törékeny testű csecsemő maradsz. Aki úgy érkezett meg ebbe az életbe, hogy a lelke már a csillagok között járt. Ahonnan néha, egy-egy kegyelmi pillanatban eljössz, hogy meglátogass végtelenül magányos estéimen. Amikor láthatom kék szemedet. Aranyszínű hajadat. Érezhetem bőröd puhaságát. Finom kis illatát. Megölelhetlek. Ringathatlak. Ahogy már soha nem tehetem. Csak akkor. Csak ott. Az álmaimban...