Csípős téli széllel látogatja meg 

Családját, ki érte ma is csendes imát rebeg. 

Nővérkéjét betakarja, s tanakodik magában

Vajon ez a kicsi lány hisz-e még a csodákban? 

Emlékezni fog-e arra, hogy csókot lehelt reá, 

Érzi-e az angyalszárnyat holnap is majd magán? 

Kis húgai arcocskáját boldogsággal nézi, 

Születésük minden percét újra felidézi. 

Védelmező erejével végig ott volt velük, 

Mert nekik édesanyjuk mellett van a helyük. 

De nem féltékeny ő, és nem is zúgolódik, 

Testvéreit nézve szíve feloldódik. 

Elfogadja már, hogy neki menni kellett, 

csak őket sajnálja, s szívükben a terhet. 

Testvérei után szüleit kutatja,

Édesapja szívét féltőn simogatja. 

Édesanyja kezét kis kezébe veszi 

Szeretete minden cseppjét odaadja neki. 

Mielőtt távozna még teljesíti dolgát, 

A kis ház ablakában elfújja a gyertyát. 

A gyertyát, amelyet a családja tett ki, 

Mellyel ma mindenki őt ünnepeli.