Téli szellő hátán  napsugár érkezik, 

Fényét szórja mindenre, ami csak létezik. 

Beborít az mindent, igen szépen ragyog. 

Megirigyelhetik a hold és a csillagok. 

Arcukat keresi, hogy megcirógassa, 

Szívüket kutatja, hogy felvidíthassa. 

Testvére kis arcán táncol a fényesség,

Szülei szívébe költözik békesség. 

Meglátja a gyertyát, int a szellőnek, 

Helyette fúja el, hátha még felnőhet. 

De csoda nem történik, olyan kicsi marad,

Mint mikor elhagyta ezt a négy falat. 

Szabaddá lett akkor, édes napsugárrá

Tudta, így majd örök bekésség mi vár rá. 

De érezte, hogy szülei szívén a bánat ül,

Testvére lelkén a hiány nem könyörül. 

Így csodára készül, télből nyarat fakaszt. 

Szívükből elűzi a bút és a panaszt. 

Így történt hát meg, hogy születése napján,

Csókot hagyott napsugárként szerettei arcán.