Ha szíved ágára többé nem száll már az a madár,

Mert fészkét leverte a sötét vihar-király,

És te sírsz, de egyre csak várod, 

Mert nem látod meg, hogy ez egy szörnyű átok,

Hiszen ha újra is kezded mindig a napot,

Őt már többé fel nem támaszthatod.

Hisz' a vihar-király tomboló dühe féktelen,

Hiába való, hogy az idő végtelen.

Mert a végtelen végességben sem lelheted meg soha.

Sorsod már így marad rút és mostoha... 

Erre gondolsz, mikor visszaszáll az a madár, 

És szíved törött ágán lélek-fészket csinál.