Mese a kislányról, aki megváltoztatta a gonosz Hókirálynőt
Molli emlékére
Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy ország, ahol mindent csupa hó, és jég borított egész évben. Ebben az országban az emberek mindig dideregtek, és már csak az idősek tudták, mit is jelent a tavasz, a nyár és az ősz igazán. Utoljára ők érezték a nap melegítő sugarait. Ahogy az emlékeikben élt, egy napon egy különös asszony jelent meg országukban. Ruhája égszínkék volt, amin hatalmas jégcsapok lógtak. Szeméből hidegség és gonoszság áradt. Minden ember szívéből, aki ránézett, menten elszállt minden jó érzés, és bánat telepedett meg lelkükön. Ez az asszony azért jött, hogy az ország királyának felesége legyen. De a király jobban szerette annál népét, minthogy ilyen hidegszívű teremtést vegyen feleségül. Haragjában ...
Volt egyszer egy aprócska leány. Kicsi volt, és nagyon törékeny. Az édesanyja éppen ezért rengeteget szeretgette, mindentől védelmezte. Egy napon azonban a leányka, a szokásos napi sétájuk alkalmával valamiképpen elszakadt édesanyja mellől. Egy pillanat volt csupán, és egészen észrevétlenül történt. Egyik percben még édesanyja kezét szorította, aztán a következő pillanatban, mikor anyácskája felocsúdott, és maga mellé tekintet gyermekét keresve, a kislány már nem volt sehol. 
Erdő szélén kicsiny ház állt. Apró volt ugyan, de annál több szeretet volt képes magába fogadni. Ugyanakkor félő volt,hogy a küszöböt egyszer átlépi Bú, Bánat, és Keserűség is. Hatalmas óriások voltak ők, és nem volt ember, aki szembe mert volna szállni velük. Mindenfele, amerre jártak, maguktól nyíltak ki előttük a házak, és kunyhók ajtajai, csak, hogy elkerüljék a veszedelmet. Mindenki féltette az otthonát. Ugyanis hallották hírét, hogy Bú, Bánat és Keserűség galád módon romba dönti mindazoknak a hajlékát, akik nem hajlandóak megvendégelni őket. 
Semmi sem olyan, mint régen volt...Ezt éreztem ma, amikor a szokásos esti zene hallgatás rituálémat tartottam. Persze, ez így természetes. A természet körforgásával változnak az évszakok. Az évek előrehaladtával pedig változom én is. Már nem az a kislány vagyok, aki játszik az alvós babájával, és a kis ágyacskájában altatgatja. De valami mégis megmaradt abból a gyermekből. Az a vágy, ahogy megérintette azt a csodaszép babát. A vágy arra, hogy anyukást játszhasson. De ez már nemcsak játék. Ez már élet-halál kérdése. És sosem gondoltam volna, hogy mennyire is az valójában. Hogy az élet és a halál egyetlen röpke pillanatban ér majd össze. Hogy egy borzasztó paradoxon pecsételi majd meg az életem. A halva szülés... 
Történt egyszer, nem is olyan régen, hogy egy szép fiatal párnak leánygyermeke született. Telt-múlt az idő, békességben, boldogságban, szeretetben. Majd arra az elhatározásra jutottak, hogy leányukat kistestvérrel ajándékozzák meg. De hiábavaló volt minden várakozással töltött pillanat. A vágyott gyermek csak nem érkezett meg otthonukba. Boldogsággal teli kis házukba befészkelte magát a bánat, ami sok titokban elhullajtott könnyet hozott magával. Egy napon azonban valami igen furcsa dolog történt. Anya éppen a kertben próbálta szomorúságát enyhíteni, és csodás liliom virágait gondozta, amikor észrevette, hogy a könnyeikből keletkezett kis kerti tó tetején két apró csillogó kör jelent meg. Mire közelebb ment, hogy megnézze, mi is ez ...
Egyszer volt, hol nem volt, élt egyszer, egy varázslatos helyen, a tündérek országában egy különleges kis tündérleány. Arcát rózsás pír fedte, és varázspöttyök csillámlottak rajta. Haja dús volt, és lágyan a vállára omlott. Illata a rétek és mezők harmatos gyepét idézte. És ezer meg ezer színpompás virágét. Szárnyai apró termetéhez képest fenségesek voltak, és hatalmasnak tűntek. De nem csak ebben emelkedett ki a többi tündér közül. Ugyanis Tinát igencsak titokzatos légkör vette körül. És hogy ez minek volt köszönhető? Hát annak, hogy a tündérek királya igen fontos, és érdekes feladatot bízott Tinára. És nagyon titkosat. Hogy mi volt az? Figyeljetek jól, mert most elmesélem! 
Azokon a napokon, amikor nem támad rám elemi erővel a hiánya,úgy érzem magam, mintha egy elkeseredett boxmérkőzésen, ahol éppen a k.o kardja lebeg a fejem felett, kapnék pár perc szünetet, a következő menetig. Vagy mintha egy hajótörés után úsznék küzdelmesen, és kitartóan a part felé, de érzem, már egyre kevesebb a levegőm, nem jutok el a célomig. De ekkor meg tudok pihenni egy zátonyon, legalább csak néhány percre, amíg erőt gyűjtök a folytatáshoz. Igazából mindegy, hogy milyen hasonlatot használok. Hogy éppen az a pár perc szünet adatik meg két mérkőzés között, amikor nem az ellenfél drukkereinek hangos zsibongásával telik meg a fejem, hanem becsukhatom a szemem és csak a saját légzésemre figyelhetek. Vagy a zátonyon ülve ...
Pici volt, és annyira törékeny. És egyedül kellett azokkal a borzalmas szörnyekkel megküzdenie. Nem segíthetett rajta senki, mivel ezek a bestiális teremtmények mindenkit félre löktek, aki az útjukban állt. Átgázoltak mindenkin, és mindenen. Nem volt szükségük félelmetes hadseregre. Sem fegyverekre. Mindig csak ketten jártak. Hiány és Fájdalom. Olyan irtózatos erővel bírtak, hogy amerre mentek, a föld megremegett. Hatalmas, pikkelyes hátukat hosszú, éles tüskék borították. Két oldalt terebélyes, félelmetes, éj fekete szárnyaik kaptak helyet. Fogaikat haragosan csikorgatták, és mindenkire, aki rájuk nézett félelmetes vicsort villantottak. 
"se itt, se Fokföldön, se Ázsiába"-De én csak itt keresem őt. Magam mellett. Mint már annyiszor tettem, amikor a hiány elviselhetetlen fájdalomként hasít a lelkembe. De itt sem lelem. És forog a kés a szívemben. Beleváj. Felhasít. És az ezer sebből kezd vérezni. Mert ezer,meg ezer kép dereng fel bennem. És ezer meg ezer kérdés fogalmazódik meg a fejemben. Mindegyik kérdés a "miérttel" kezdődik. És egy felderengő képpel folytatódik. 
Élt egyszer, valamikor, talán nem is olyan régen, egy igazán különleges gyermek. Szülei és testvére igen szerették. Varázslatos kapocs fűzte őket egymáshoz. A kisfiú lelkében ugyanis csupa szépség, és mérhetetlen szeretet lakozott, mely beragyogott mindent. Egyetlen mosolyával képes volt a legzordabb, legviharosabb időjárás kellős közepén is napsütést varázsolni az égre.