Téli szellő hátán  napsugár érkezik, 

Fényét szórja mindenre, ami csak létezik. 

Beborít az mindent, igen szépen ragyog. 

Megirigyelhetik a hold és a csillagok. 

Arcukat keresi, hogy megcirógassa, 

Szívüket kutatja, hogy felvidíthassa. 

Testvére kis arcán táncol a fényesség,

Szülei szívébe költözik békesség. 

Meglátja a gyertyát, int a szellőnek, 

Helyette fúja el, hátha még felnőhet. 

De csoda nem történik, olyan kicsi marad,

Mint mikor elhagyta ezt a négy falat. 

Szabaddá lett akkor, édes napsugárrá

Tudta, így majd örök bekésség mi vár rá. 

De érezte, hogy szülei szívén a bánat ül,

Testvére lelkén a hiány nem könyörül. 

Így csodára készül, télből nyarat ...

Hallottatok már a szeretetmadarakról? Tudtatok létezésükről? Ha még nem, akkor elmondom nektek, a szeretetmadarak igen különleges teremtmények. Tolluk a szivárvány minden színében pompázik. A hangjuk, mint a legdallamosabb csengettyű, úgy csilingel. Halkan. Lágyan. De mégis úgy, hogy minden fül hallgathassa gyönyörű éneküket. És persze nem pusztán kinézetük a különleges. Mert ezeknek a madaraknak fontos feladat jutott osztályrészül. Igen, jól sejtitek... Szeretet hordoznak. Az a fiatal pár, akiről a történet szól, négy szeretetmadárral is találkozott. Hogyan is lehetséges mindez? Figyeljetek jól, mert most elmesélem! 

Történt egyszer, valamikor nem is olyan régen, hogy egy fiatal pár ablakpárkányára egy szeretetmadár szállt. ...

Sokan voltak. Sokfélék. Csendesek. És hangosak. Nyugodtak. És izgágák. De mind igazán szeretni valóak. És újabb kis jövevényt vártak. Minden este ott álltak az ajtó előtt mindannyian. Fülüket odatapasztották, hogy meghallják, ha kis kezével majd aprókat koppant, bebocsátásra várva. Kedves szavak fogalmazódtak meg a lelkekben, és alig várták, hogy ki is mondhassák azokat.  Hogy csókot leheljenek majd puha arcára, és minden szeretetükkel nap mint nap simogassák. És persze Anya minden este beszélt hozzá. A szívével. Kedves szavakat suttogott neki. Minduntalan édes dallamokkal ajándékozta. Az ő szíve pedig válaszolt. A gyermek alig várta, hogy megérkezzen hozzájuk. Ebbe az igazán nagy, és szerető családba. 

Telt-múlt az idő. Mind ...

Szívemben őrzöm én minden mozdulatod. És a felvételeken látott édes kicsi arcod. És ahogy ezeket a szavakat írom, el is mosolyodom erre a kósza gondolatra. Mert csak ennyi maradt belőled, amit lelkem őrizhet. Pár mozdulat, és egy-két kedves kis pillanat. Talán nem is emlékezések ezek. Inkább csak fel-fel derengő érzések. Mert nekem pusztán ennyi jutott. Veled. De nélküled. 

Mert ugyan a testemben hordtalak, de a testemen kívül sosem táplálhatlak. Nem gondozhatlak soha. Nem simíthatom arcodat. Pedig gyengéd lennék veled. Mint tavaszi, vagy nyári szellő, mely enyhe fuvallattal érkezik, simítanám puha hajacskádat. Pirospozsgás, finom kis bőrödet. A bánat sós, keserű, és maró könnyeit egyetlen szóval elmulasztanám. Álmodból felriadva ...

Egyszer volt, hol nem volt, élt egyszer egy apró és nagyon különleges kis virágtündér. Messze lakott. Túl erdőkön. Mezőkön. Tengereken. Hegyeken. És völgyeken. Valahol, messze túl a szivárványon, egy csodálatos helyen. Társaival együtt azon szorgoskodott, hogy az emberi szem szépséget lásson. A lélek e gyönyörűség láttára pedig boldoggá váljon. Így minden tavasszal, mikor a virágok nyiladozni kezdtek, ők fényes hazájukból útra keltek. Pillekönnyű szárnyaikat rebegtetve repültek az emberek közé, de csak éjjel, hogy senki meg ne lássa őket, és mindent, ami szemet gyönyörködtethet, és szívet melengethet, életre keltettek. 

De hogy miben is volt más ez a parányi kis tündérlány a többi nála sokkal nagyobb, és idősebb ...

Apám!

Apám testében születtem sok-sok millió testvéremmel együtt. Mint zizzenő méhkas, úgy bolydultak fel a fiúk az egyik pillanatban. Senki nem tudta, mi történt, de egyszerre csak mindenki egy irányba kezdett tódulni. Valami ismeretlen vonzerő húzott, szívott egy irányba. Nagy volt a tülekedés, a lökdösődés, sokan már akkor lemaradtak. Aztán egy hosszú egyenes csatornán sodródtunk át, és csak haladtunk-haladtunk, még mindig nem volt vége. Egyre pontosabban éreztük, hogy ahányan vagyunk, mind egyedül vagyunk, hogy félig sem vagyunk teljesek, és a nagy Ő, a nagy Egy, a Minden és Semmi nyugalmára vágytunk, a bennünk ébredő egyre követelőzőbb hiányt akartuk betölteni. Aztán egy másik üregbe kerültünk, rengeteg volt az akadály, ...

Egyszer volt, hol nem volt, élt egyszer egy szomorú világban egy nagyon különleges gyermek. Parányi termete volt, de hatalmas szíve. És ebbe a nagy szívbe annyi érzelem fért bele, hogy napestig is sorolhatnám őket. Legyen elég annyi, hogy ennek a gyermeknek minden, de minden érzését a szeretet táplálta. Nem gyűlölt ő senkit. Nem haragudott. És még csak rosszat sem gondolt. Mindig megbocsátott. És örökké szeretett. És tetteiben is ekképpen viselkedett. Ha meghallotta, hogy valaki a bánat könnyeit sírja, rögtön igyekezett azokat felszárítani. Ha félbehagyott mosolyról hallott, odasietett, hogy segítsen befejezni azt. Az emberek boldogabbak lettek, ha a kisfiú a közelükben volt, és már a puszta jelenléte fényt vitt elkeseredett életükbe. A ...

Hallottatok már valaha az erdőben élő tündérekről? Nappal fák odvában rejtőzködnek. És bokrok tövében. Éjjel pedig összegyűlnek, hogy örömtáncot lejtsenek egymással. Ilyenkor varázspor hullik mindenfele, amerre szárnyuk libben. Beterít minden növényt. Minden egyes fűszálat. És az erdő lakói is előbújnak, hogy részesei legyenek a varázspor hullásnak. Ennek a csodának. Na és természetesen az örömtáncnak. És az állatok saját tündéreiket keresik. Mert minden tündérhez tartozik egy kis erdőlakó. Ahhoz az erdei tündérhez pedig, akiről a történetem szól, egy helyes kis rókakölyök tartozott. Bundája vörös volt, és igazán fényes. Igazi kis rosszcsont, élelmes róka volt. Hű társa az ő jószívű, parányi kis ...

Csendesen jött. Nesztelenül. Nem egy vihar teremtménye volt ő. Egy szelíd fuvallat gyermekeként ismerték. Olyan szellőként,  melyet a szeretet táplált. És a várakozás. Szélúrfinak hívták. Elindult hát, hogy megkeresse őket. Azt a két embert, akik mindennél jobban vágytak megismerni őt. Könnyedén suhant az égbolton. Lágyan simított végig a bárányfelhőkön, melyek pufók, habos csókjaikkal jutalmazták őt. Szelíden simult a naphoz, ha útjuk éppen keresztezte egymást. Ő pedig sugaraival kedvesen cirógatta fiatal kis barátját. Mindenhol, amerre járt, öröm költözött a szívekbe. Igazán élt a természet. 

De nem egyedül ment csupán. Kedves kis útitársat vitt a hátán. Ezért is övezte minden cselekedetét a legnagyobb gyengédség. ...

Tudjátok, hogy milyen hely az Angyalok országa? Olyan csodálatos, és olyan varázslatos, melyet emberi szem még sohasem látott.  Gyönyörű fényesség vesz körbe mindent. Színpompás virágok nyiladoznak a réteken. Illatuk olyan édes, ami teljesen elbódítja a lelket. Ha az angyalok pihenni vágynak, hatalmas fák enyhet adó árnyékában keresnek menedéket. A friss, harmatos fűben fekszenek el, és a puha gyepen hajtják fejüket édes álomra. És hogy milyenek az angyalok? A leggyönyörűbb lények az egész világon! Szemük örökké csillog. Arcuk élettel teli, pirospozsgás, békét, boldogságot sugároz. Tiszta, hófehér ruhájuk csendesen suhan, gyenge szellő lebegteti. De mindennél csodálatosabbak a szárnyaik. Fehér tollak mindenütt, amerre a szem ...